2010. szeptember 22., szerda

Visszaelmékezés/Én így búcsúztattam a nyarat..

Ma igazán szép napos idő volt, kinn ültem a kertben, és akkor eszembe jutott, hogy idén a nyár utolsó szombatján hogyan zártuk le az idei nyarat. Már időben elkezdtem készülni rá, sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a menü, milyen tortát készítsek stb., mivel nem szeretem az ilyen dolgokat félvállról venni. Így aztán kutatgattam, nézelődtem, keresgéltem régebbi és újabb receptek, újságok között, mire a végleges menü összeállt. A készülődéssel nem is volt semmi gond, de a csapat létszáma leredukálódott bizonyos események miatt.
Aggódtam az időjárás miatt, hiszen az elmúlt nyáron az időjárás eléggé kedvezőtlen volt, főleg hétvégenként. Az augusztus elején tartott összejövetel alkalmával például esett az eső, és bár fedett kerti kiülőnk van, mégsem olyan igazi a "kertiparty-feeling" szakadó esőben, mint szép nyárias időben..igen akkor szükséges volt az a bizonyos Umbrella - a tárgy és a dal egyaránt -, a hangulatot nem tudta elrontani, ezért úgy döntöttünk, hogy ha esik ha szakad, megtartom a nyár végi grillpartyt. Jól sikerült, még az umbrella sem került elő:) Nos ez lett belőle:
  
Először is a 2-féle grillpác. Meglepetésemre nemcsak az ízük lett nagyon jó, hanem a húsokat megfogta a pácok színe, így tálalva még mutatós is lett! Köretnek úgy gondoltam, ne legyen csak egyszerű sült krumpli, amit egy idő után meg is lehet unni, ugyanakkor figyeltem arra is, hogy olyan köretet válasszak, ami illik amely illik a menühöz, és gyorsan elkészíthető nagy mennyiségben, és ekkor jutott eszembe a jó öreg fokhagymás-szalonnás tepsis burgonya. Díszítésként 3-4 nagyobb szelet szalonna bevagdosva és megsütve. Azt mondták nagyon gusztusos lett.

Grill pác 1: 
(kb. 1kg húshoz)
1 Knorr Delikát Borsos-mustáros Villámpác
1dl olaj
1,5ek. méz (én ennél többet tettem, ízlés dolga, de nem rontotta el)
mustár ízlés szerint
Grill pác 2.:
(kb. 1kg húshoz)
1 Knorr Delikát Szárnyas Fűszervarázs
2-3 gerezd fokhagyma
4dl ketcup
2ek szójaszósz
1ek Worchester-szósz
Én csirkemellet használtam mindkét páchoz, 24 órával a sütés előtt mindegyikhez a hozzávalókat összekevertem, a húsokat felszeleteltem, majd zárható tálban a pácokkal bekentem, megforgattam bennük. Majd lezárva a hűtőbe tettem.

Ruccolás-paradicsomos-feta sajtos saláta
(Elvileg 8 személyre írja a recept, de szerintem ez annyira finom és különleges, hogy 4-5 ember simán elfogyasztja.)

Már 2x készítettem ezt megelőzően, és sejtettem, hogy mindenkinek tetszeni fog, mert nem mindennapi ízélménnyel szolgál ez a saláta. Az este folyamán mind elfogyott, és 5en voltunk..:)

Hozzávalók:
15dkg paradicsom
15dkg ruccola
15dkg feta sajt
5dkg fenyőmag (1 kis csomag, drága -500Ft-, de néha igenis megéri!)
1ek citromlé
1ek folyékony méz
4ek extraszűz olivaolaj
őrölt bors, só
A fenyőmagot serpenyőben megpirítottam, majd félretettem hűlni.
A paradicsomot megmostam, majd nagyobb cikkekre vágtam (vagy ha valaki koktélparadicsomot használ, azt elég félbe vágni). A ruccolát is megmostam, törlőpapíron megszárogattam, és a legvégén a szárait lecsíptem. A feta sajtot felkockáztam, majd elkészítettem az öntetet: az olajat jól kikevertem a citromlével, majd a mézzel és ízesítettem csipet sóval, kevés borssal. Az előkészített hozzávalókat egy tálba öntöttem, kissé összekevertem, majd a szószt ráöntve ismét összekevertem. Én nem sokkal a tálalás előtt szoktam az öntetet hozzáadni, mert attól egy idő után a ruccola összeesik. Továbbá a fenyőmagot is tálaláskor szórom rá, mert a szósztól megpuhul, és még ropogósan az igazi.
A recept eredetileg még egy kisebb sárgadinnye felét is írja hozzá, golyókat formázva, de még nem próbáltam, nem hangzik rosszul, majd legközelebb..

A húsokhoz 2-féle mártást készítettem, az egyik látható a fenti képen, az a Mangóchutney, a másikról nem készült kép, a mézes mustármártás.

Mangóchutney
Hozzávalók:
2db jó érett mangó
1db lime
1 nagyobb fej lilahagyma
1ek barna cukor (én 2ek használtam, és sima cukor is jó ha nincs barna)
kevés olívaolaj
csipet só
kevés gyömbér

A mangót meghámoztam, majd lefejtettem a magjáról, és a húsát összeturmixoltam. A lila hagymát apró kockákra vágtam, kissé megdinszteltem az olívaolajon. A cukrot megkaramellizáltam, majd a hagymát hozzákevertem, majd következett a gyümölcshús, a lime leve és héja, csipetnyi só, és mindezt kicsit összemelegítettem. Tálaláskor megpirított mandulalapokkal szórtam meg

Ez egy eredetileg indiai mártás-féleség, igazán különleges és egzotikus ízélmény, kimondottan ínyenceknek. Én előtte egyszer ettem belőle, de már vártam az alkalmat, hogy újból elkészítsem. Nagyon tetszett mindenkinek, egyszerűen elkészíthető, és ajánlom mindenkinek, hacsak nem szereti a mangót.

Mézes mustármártás
(6-8 személyre)
8ek folyékony méz
8ek fehérborecet
8ek mustár
1,5dl olaj
só, fehér bors
2 csokor kapor felaprítva (én ezt kihagytam, hátha valaki nem szereti a kaprot)

A mustárt a mézzel és az ecettel elkevertem, majd jól eldolgoztam az olajjal. Először úgy tűnt  nem áll össze  , de hosszas kitartó kevergetéssel kellemes állagú mártás lesz belőle. Sóval, borssal ízesítjük. Végül hozzáadjuk az apróra vágott kaprot. Szerintem anélkül jobb, de egy próbát megér.



Cukkini-kicsit másképp

Saját ötlet alapján készült, mégpedig úgy alakult ki, hogy a nyáron sokszor készítettünk különféle cukkinis ételeket, de csak magában, kockára vágva és hagymával olajon megdinsztelve is szeretjük húsokhoz köretként és önmagában egyaránt. Egy alkalommal a sima, kockára vágott verziónak indult, aztán anyukám szórt rá egy kis fahéjat, mondván hogy így olyan keleties lesz, leginkább indiai jellegű. Nekem pedig nem kellett több és máris továbbfejlesztettem az ötletet. Szórtam még rá több fahéjat, eszembe jutott, hogy van-e méz -szerencsémre volt itthon- így mézet is tettem rá, illetve szeletelt mandula is volt itthon, azt serpenyőben megpirítottam. Miközben az olajon pároltam, akkor került rá a fahéj és a méz, mikor elkészült, a pirított mandulát akkor kevertem hozzá. Akkor is vendégek voltak nálunk, és mindenkinek ízlett ez a kis újítás, és mivel volt még bőven cukkini, gondoltam ismét készítek ilyet, mert sok időt, és energiát nem vesz igénybe. Ezúttal még kicsit továbbfejlesztve, mert volt még itthon néhány fej gomba, és bevállaltam, hogy kockákra vágva a cukkinivel együtt pároltam meg és ízesítettem a fent említett módon. Így kaptam valami egzotikus zöldség-ragu-féleséget:) Szerintem megérte bevállalni.

És végül jött mintegy megkoronázva az eddigieket, a torta. Meg kell vallanom, mikor kiválasztottam, alőször bajban voltam, mert olyan tortát szerettem volna, ami nyárias, ám könnyű is, hogy a menüsor végigkóstolása után ne nyomja meg túlzottan a hasunkat. Már odáig eljutottam, hogy 4 tortára korlátoztam a listát és még volt 2 hetem vissza, hogy válasszak. Végül megálmodtam és a kókuszos citromtorta mellett döntöttem.
Kókuszos citromtorta
Hozzávalók (kb. 12 szelethez)
10dkg vaj
20-23dkg kókuszos müzliszelet
24g színtelen zselatin
3 tojássárgája
12-13dkg kristálycukor
5dl joghurt
1 citrom reszelt héja és leve
4dl tejszín
1dkg kókuszreszelék
díszítéshez: kókuszos müzliszelet és citromhéj

1./ A müzliszeleteket nejlonzacskóba téve húsklopfolóval finomra összetörtem. Közben a vajat megolvasztottam, majd kissé kihűtöttem. Ezt követően jól alaposan összekevertem a vajat a finomra tört müzlivel. 26cm-es tortaforma alját sütőpapírral kibéleltem, és a masszát így nyomkodtam az aljába. Kb. 1 órára hűtőbe tettem.
2./  A tojássárgákat a cukorral habosra kikevertem, közben a joghurtot a citrom levével és lereszelt héjával ízesítettem, és a tojáskrémel vegyítettem.
3./ A zselatint hideg vízzel keverve alacsony hőfokon megolvasztottam, és először 3-4 evőkanál krémmel kevertem össze, úgy öntöttem hozzá a krém egészéhez (ha szükséges, helyezzük hűtőszekrénybe dermedni)A  tejszínből 2dl felvertem és a dermedő krémbe forgattam fakanállal, óvatosan, hogy ne nagyon törjem meg a habot. Ezt az egészet pedig a morzsalapra öntöttem/simítottam és hűtőbe tettem legalább 4 órára, bár én az ilyeneket előző este el szoktam készíteni, biztos ami biztos, akkor tuti megköt és másnap már csak a díszítésre van gondom.
4./ Serpenyőben aranybarnára megpirítottam a kókuszreszeléket, egy citrom héjából pedig citromhéj-forgácsot készítettem. Következett a díszítés: a maradék 2dl tejszínt kemény habbá vertem és a torta tetejére kentem; a kókuszos müzliszeletekből háromszög formákat vágtam ki és a torta tetejére helyeztem, megszórtam a kókuszreszelékkel és a citromhéjjal.

Tényleg nyárias és könnyű lett ez a torta, a fele el is fogyott első körben:)


 Kedvére próbálkozhat mindenki kedvére a fentiek közül, csak ajánlani tudom!
Jó étvágyat!


2010. szeptember 15., szerda

A hétvégén igazán szezonális desszertet fogyasztottunk :)

Ha már egyszer ősz van, miért ne élvezhetnénk-legalábbis akkor, ha nem esik az eső, ellenkező esetben élvezhetetlen- hiszen itt az ideje a szilvának, szőlőnek, diónak és az almának, így kedvünkre készíthetünk belőlük különféle desszerteket és főételeket egyaránt. Édesszájúak előnyben, de tapasztalat szerint mindenkinek bejön ez a nyalánkság kortól és nemtől függetlenül, hiszen a tálalás után kb. 1 órával már csak az üres tál maradt. Biztosra veszem, hogy az alábbiakban közzétételre kerülő képek és a recept (újságcikkből) láttán mindenkinek összefut a nyál a szájában..nem véletlenül, mert ez egyszerűen nagyszerű és megunhatatlan, tipikus példája az 'ebből sohasem elég' jelzővel illetett ételeknek.Következzen tehát a dió, a szőlő és a fahéj szenzációs ötvözete:

Szőlős-diós tiramisu
Hozzávalók:
50dkg mascarpone (kapható már csökkentett zsírtartalmú változata pl.Auchan áruházban, ezzel készült)
60dkg nagy szemű fehér és piros szőlő vegyesen
10dkg dió
4 tojássárgája
10+10dkg porcukor
2cs. vaníliás cukor
1 csapott kk. őrölt fahéj
1cs. habfixáló
2dl tejszín
2dl erős kávé
1dl brandy
25dkg babapiskóta(kb. 24db)

Elkészítés:
1./ A kétféle szőlőt megmostuk, leszemeztük és szárazra töröltük egy konyharuhában. A nagyobb szemeket félbe vágtuk és a magokat eltávolítottuk. 24-28 fehér és 16-18 piros felezett szőlőszemet a díszítéshez félretettünk.
2./ A dióból szintén a díszítéshez 4 fél szemet félretettünk, majd a többit durvára aprítottuk és zsiradék nélkül serpenyőben világosbarnára pirítottuk. Azonnal lapostányérra öntöttük, elkerülve hogy a serpenyő hőjétől túlságosan megpiruljon.
3./ A tojjássárgákat egy tálban habosra kevertük 10dkg porcukorral, vaníliás cukorral és a fahéjjal. A mascarponét egy másik tálban a maradék 10dkg porcukorral kevertük ki, ezután kanalanként  eldolgoztuk a tojáskrémet. A jól behűtött tejszínt kemény habbá vertük a habfixálóval, és lazán/óvatosan a krémhez kevertük. (Ha egy kicsit híg lenne az nem baj!)
4./ A feketekávét vegyítettük a brandyvel egy mélytányérban, majd egyenként gyors mozdulatokkal beleforgattuk a babapiskóták felét és ezeket egymás mellé helyezve kibéleltük az üvegtál (kb.20x20cm és 7-8cm magas) alját.
5./ A krém felét elegyengettük a babapiskótákon, sűrűn, egyenletesen megszórtuk szőlővel és dióval, ezt követően jött a maradék piskóta szintén kávéban forgatva, majd a maradék krém. Tetejét díszítettük a félretett szőlő- és diószemekkel. 
Nagyon-nagyon laktató és ízletes finomság, csak ajánlani tudom mindenkinek!

Jó étvágyat hozzá!


2010. szeptember 9., csütörtök

Folytatódik a gyümölcsözön...

Mint említettem, a mai nap a gyümölcsöké, csak ezúttal nem kell főzni, sem sütni...
Igazából, ami most eszembe jutott, egy télen-nyáron bármikor élvezhető ital, aminek rengeteg elkészítési módja vált közismertté, mégpedig a népszerű Bólé, úgy ahogyan mi ismerjük. Egy kedves ismerőstől kaptuk jó pár évvel ezelőtt, még amikor nem is fogyaszthattam, csak néhány szem gyümölcsöt tudtam kikönyörögni magamnak..
Azért is jó ez az ital, mert könnyen elkészíthető, kiadós adag, és az aromája miatt nálunk férfiak és nők egyaránt szeretik -meg persze azért, mert amíg a hűtőben áll, lehet néha egy-egy szem gyümölcsöt lopni ;)
Fényképem sajnos még nem készült róla..

Bólé
Hozzávalók:
1 üveg meggybefőtt
3-4 narancs
2 liter fehér bor
1 üveg pezsgő
1dl rum
3-4cl konyak, vodka, sherry, triple sec
csipetnyi fahéj
szegfűszeg 
szerecsendió virág
1/2 narancs héja lereszelve
1 citrom lereszelt héja
ízlés szerint cukor vagy édesítő

A meggybefőttet (ha nem kimagozott, akkor először kimagozom), a narancsokat pedig gerezdenként felszeletelem, majd leöntöm 1 liter fehérborral, a rummal, sherry-vel, konyakkal és triple sec-kel. Majd következnek a fűszerek: fahéj, szegfűszeg, szerecsendió virág, illetve a lereszelt citrom- és narancshéj. Ízlés szerint édesítem, összekeverem, és egy napon át a hűtőben hagyom, hogy jól összeérjen.
Fogyasztás előtt hozzáöntöm a másik liter fehérbort és az üveg pezsgőt.

Fogyassza mindenki egészséggel!

Visszatekintés /3.rész/

A mai szép napos idő hatására felidéződtek bennem nyári pillanatok, erről pedig a nyár ízei, ami kimondottan ilyenkor élvezhető...szerencsére gyümölcsből és zöldségből is van néhány, ami ilyenkor megterem a kertben, vagy kapható a boltokban/piacokon hazai termésű, nemcsak import -megjegyezném ez utóbbinak például télidőben az ára is borsosabb.
A lényegre térve, ma nálam a gyümölcsöké a szerep, azok közül is számomra a nyár igazi ajándéka a dinnye! Úgy gondolom ezzel nem vagyok egyedül, hiszen igen széles "rajongói körrel" büszkélkedhet eme gyümölcs, akár görög, akár sárga, akár zöld húsú. Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy milyen jó lenne végre jóféle dinnyelevest készíteni. De a megvalósítás valahogy minden nyáron elmaradt. Az áttörés ezen a téren az idei nyáron történt meg, mivel most még többet kutakodtam a különböző újságokban, míg egyszer a kezembe akadt a recept, amit sürgősen meg is kellett valósítani. Nem tagadom ehhez azért még részben az is hozzájárult, hogy Lajos Maritól származik, ami nálam általában azt jelenti, hogy jól bevált recept és tuti sikerülni fog és nem csalódok benne, mert Lajos Mariban sosem lehet...:) /Gondolom azok között, akik jártasabbak már a gasztronómiai lapok olvasásában, ismerősen cseng a hölgy neve, ha nem, akkor ideje utánanézni a receptjeinek!/
Tehát nekifogtam, elkészítettem, és hát már az illata sem volt semmi, az íze pedig...hmmm egész évben enném, nem tudnám megunni..a végeredmény pedig ez lett:


Fehérboros dinnyekrémleves
Hozzávalók:
25 dkg sárgabarack -én ezt vegyesen a dinnyékből oldottam meg, mert tisztán dinnyelevest szerettem volna
4 ek. citromlé
1/2 sárga húsú dinnye (40dkg)
1/2 zöld húsú dinnye
50dkg görögdinnye
5dl édes, muskotályos fehérbor
4 ek. méz
2 csipet őrölt fahéj
1 púpozott evőkanál étkezési keményítő
néhány mentalevél a díszítéshez

A dinnyéket kettévágtam, magjait kiszedtem, majd a dinnyék húsából karalábévájóval/dinnyevájóval 28-30 golyót formáztam, amit félretettem a díszítéshez. A maradék dinnyehúst kivájtam evőkanállal, majd a borral, mézzel és a fahéjjal együtt fedő alatt forraltam 15 percig, mérsékelt tűzön. Majd az egészet péppé turmixoltam. Ezután a keményítőt 2 evőkanál hideg vízzel elkevertem, a leves levéből néhány kanálnyival összekevertem, majd ezután öntöttem hozzá a leveshez, amit így éppen csak összeforraltam vele. 
Hideg vízben, időnként megkeverve hűtöttem, mikor kihűlt, jó 2-3 órára lefedve a hűtőbe tettem, hogy jól kihűljön. A tálalást erőleves csészében, vagy üvegtálkában ajánlotta, de nekem jött az ötletem, hogy mi lenne ha a sárgadinnye megmaradt részeit használnám tálaláskor..és bejött mindeninek! Ajánlottak hozzá még vaníliás cukorral ízesített tejszínhabot, ha valakinek kell ilyen extra hozzá, én kihagytam és egyáltalán nem hiányzott. Mindegyik fajta dinnye golyójából jutott díszítésnek 2-3 golyó, és a tetejére még mentalevelek. És már kész is. Nagyon ajánlom mindenkinek!
Jó étvágyat hozzá!


2010. szeptember 8., szerda

Kezdetnek egy kis visszatekintés /2.rész/

Azon gondolkodtam, vajon az utóbbi időben készült ételek közül melyiknek volt a legnagyobb sikere, illetve melyiknek kérték tőlem legtöbbet a receptjét, és arra jutottam, hogy a Currys csirke a győztes:)
Mai írásomat tehát ennek a könnyen elkészíthető, ám annál fenségesebb ételnek szentelem. Nem tudom már pontosan melyik újságban olvastam, mert egy csomó recept alapban úgy van meg, hogy innen-onnan kivagdosom..aztán ezek közül is böngészek, mikor mihez van kedvem, hiszen van hogy édeset enne inkább az ember, van hogy sósabbat, esetleg a kettő keveréke és nálam legalábbis van olyan, hogy a húsokból kicsit elegem van, ekkor csakis a zöldséges variációk jöhetnek szóba. Na de most koránt sem erről van szó:) Hála az indiai konyhának és az isteni currynek, szinte közkívánatra mutatom be a currys csirkét (mármint azt a változatot, amit én ismerek és szeretek).



Currys csirke
Hozzávalók (4 személyre):
5dkg liszt
1kk. só
4kk. curry
45 dkg csirkemell
6ek. olívaolaj
2 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kis csípős zöldpaprika
1kk. cukor
1-1,5dl fehérbor (én simán 2dl-t bele szoktam önteni:))
2-2ek. őrölt koriander és morzsolt kakukkfű

A 4dkg lisztet összekeverem a sóval és 3kk. curryvel. A húst nagyobb darabokra vágom, a keverék felével bedörzsölöm és serpenyőben 4ek.olajon megpirítom. Ezután egy tányérra kiszedem a csirkemelldarabokat és alufólia alatt melegen tartom. A maradék olajat is a serpenyőbe öntöm, hozzáadom a felkockázott hagymát, a zúzott fokhagymát, meg az apróra vágott zöldpaprikát és üvegesre párolom. Ezután mehet rá a cukor, a maradék currys keverék és beleforgatom a csirkedarabokat. Felöntöm a fehérborral és lefedve, kis lángon, időnként megkevergetve puhára főzöm. Már eközben is mennyei illata van..:) A liszt és a curry keverékének maradékát fél pohár vízben feloldom és a szafthoz keverve sűrűre főzöm vele. 10 percig pihentetni kell tálalás előtt, majd tálaláskor meghintem kevés apróra vágott zöldpaprikával, illetve a korianderrel és kakukkfűvel.
Köretként párolt rizs illik hozzá. De egyszer rámtört a gondolat, hogy az egyszerű rizsköretet hogyan lehetne feldobni, és akkor találtam rá egy Tina magazinban a mogyorós rizstallérra. Egyből ki is próbáltam hozzá, de sajnos ekkor nem sikerült róla fénykép..De mindenképp érdemes kipróbálni, mert nálunk nagyon bejött köretként és önmagában is!

Mogyorós rizstallér
Hozzávalók 4 személyre:
1dkg margarin vagy vaj
20dkg rizs
10dkg nem sózott földimogyoró
4 tojás
1ek liszt
6dkg reszelt sajt
só, bors

A rizst kb. fél liter ételízesítős vízben megfőzöm, majd leszűröm. Ezután egy tálba öntöm és hozzákeverem a durvára felaprított mogyorót és hűlni hagyom. Ha kihűlt, a tojásokkal, a liszttel és a reszelt sajttal jól összedolgozom, ízesítem sóval, borssal. Serpenyőben olajat melegítek és egy evőkanál segítségével halmokat helyezek az olajba, melyeket a kanál hátával lapos pogácsákká nyomok szét és úgy sütöm mindkét oldalát, kb. 10 percig, közepes lángon hogy legyen ideje átsülni. Miután megsült tányérra szedjük és lehet is fogyasztani, ha nem köretként, hanem önmagában, akkor valamilyen saját készítésű tejfölös mártogatóst ajánlok hozzá!

Jó étvágyat kívánok!


2010. szeptember 7., kedd

Kezdetnek egy kis visszatekintés /1.rész/

Nos hol is kezdjem el, igazából elsőszámú problémám az, hogy bár eddig is sokféle receptet kipróbáltam és készültek igazi remekművek, a fényképes dokumentáció nagy sajnálatomra elmaradt. Szerencsére az utóbbi időben elkezdtem erre odafigyelni, úgyhogy a visszatekintés keretében tudok fényképeket is csatolni a receptekhez.

Túrótorta- a megunhatatlan, a zseniális, a jolly-jokerem bármilyen alkalomra, mert ez eddig tutira bejött mindenkinek és hatalmas előnye, hogy alkalomtól függően sokféleképpen lehet díszíteni

Hozzávalók (a kisebb kapcsos tortaformához, a nagyobbikhoz dupla adagot kell számítani):
50dkg túró
5 tojás
1/2 kocka margarin
5kk. zselatin (bár én jó 3-al meg szoktam fejelni, a dupla adaghoz meg egy egész csomaggal plussz 3 kávéskanállal még)
1 csésze porcukor
1 cs. mazsola (a normál kis csomag ha jól tudom 10dkg-os kiszerelés)
1 cs. vaníliás cukor,
1 citrom
2,5dl tej
zsemlemorzsa

Elkészítés:
Én a tortaforma kikenésével szoktam kezdeni, ugyanis egyszer volt az a vicces történet, hogy ez a mozzanat kimaradt és már a zselatin is benne volt a keverékben, úgyhogy kicsit idegeskedve és kapkodva pótoltam a hiányosságot..azóta ez az első. Margarinnal kikenem a formát, majd zsemlemorzsát beleszórva a formát ütögetve, forgatva eloszlatom benne, a felesleget pedig kiönöm.
Ezt követően a túrót krumplinyomón áttöröm, majd mehet bele a citrom lereszelt héja és az előzőleg langyos vízben kicsit megáztatott mazsola.
Egy másik tálban a margarint a porcukorral habosra keverem, majd mehetnek bele egyenként a tojássárgák és a vaníliás cukor. Ha ezzel készen vagyok, a túrós és a margarinos elegyet összekeverem.
A tojásfehérjéket robotgéppel nem túlságosan kemény habbá verem, majd hozzákeverem fakanállal óvatosan az eddigiekhez, és utána hozzáöntöm a tejet.
A zselatint kb. 1dl vízben feloldva megmelegítem a tűzhelyen, majd még meleg,de nem forró állapotában előbb a túrós keverékből teszek a zselatinhoz, majd csak azután öntöm hozzá az egészet a túrós keverékhez. Majd mehet is az előzőleg kikent tortaformába. A kis adagnak elég 3-4 óra a hűtőben, de ha a dupla adagot készítem (általában), előző este el szoktam készíteni biztos ami biztos alapon, mert akkor már sok az anyag és legyen ideje jól megkötni a zselatinnak.
A végeredmény önmagáért beszél, hiszen egy nagyon ízletes, hűsítő és könnyű túrtótortát kapunk. A kapcsot levéve az oldaláról már díszíthetjük is tejszínhabbal, vagy még a kapcsot rajtahagyva gyümölcsökkel és annak a tetejére gyömölcskocsonyával-ez esetben nyilván a gyömölcskocsonya megdermedése után vesszük le a kapcsot. A tortaforma alja adja a torta alját és tartását, amíg a torta el nem fogy.
Jó étvágyat hozzá mindenkinek!

Én már mindkét díszítési formát kipróbáltam többféle módon is, íme néhány közülük: